[F]ELTŰNÉSEK

és lám megtettem a 18. körömet a ☼  körül.

szép idilli kor ez.

kis taknyos.

[ja-nem-is-bocs-csak-nem-vérzik-az-orrod?]

túl sokat éltél már.

[sajnos sokkal többet, már annak előtte is, hogy ebbe az ablakba ültetted volna ki a betűidet, mielőtt átfestetted volna a szavakat, mielőtt érezted volna hűvös távoli hangok ízét, mielőtt

k *                        f  *                                             i

      o   *     n    *               *          t                      *           *

                                           e          *            *                       *

                                                            t                                  *

                                                                                                   k

                                                                                                        *  EXIT

-ként hulltak szét körülötted matéria elemei]

[kackac.most is hullámoznak a betűk]

látod...

"egy fekvőnyolcas így ünnepel minden új napot"

mindent felégettél. a hidakat, a házakat, a várost.

laponként égetted el a saját történeted.

 "kiégtél, mielőtt felnőhettél volna"

ennek alkalmából ma olyan messzire utazok,

ahol már a szívem fecskeszárnycsapkodása sem ér utol.

szabadon engedem.

száguldjon akkor a lélek szét két irányba.

úgy, ahogy mindig vágyta.

milliónyi szikraként porzunk majd szét az univerzumban.

fekete-lyukakká és csillagokkáváltozunk nemsoká.

eltűnök.

én leszek az ember akinek nem lesznek érzelmei.

mentes lesz a hús gyengeségeitől.

poggyász nélkül utazik

és önmagát kíséri

ki

az

é

r

z

é

k

e

l

é

s

k

a

p

u

j

á

n

.

 ¸¸   Ṿ   ˛˛

   \ے ( )ﮰ/
      ֽ

bogarak másznak a bőröm alatt.

Undorodom.

gyűlölöm.

De mit akarsz kislány, vándor bűvésznek álltál, alkut kötöttél az ördöggel,
elbasztad a trükköt,

és eladtad a lelked.

[ hiányzik az, aki lehettem volna.]

 "én belülről fázom'

(soha nem szólt ez az egész semmi másról, csak erről.)

[bejegyzés módosítva:2012.01.09. -túlsok mindent közöltem.]

 
mert volt egy város.

mert esett a hó.
mert volt egy szőke rövid kócos lány.
mert zöld szeme volt.
mert volt egy fal, nevekkel és üzenetekkel.
mert, volt egy pillanat a tükröződő ablakon mikor tényleg elhitte, hogy megtalálta.
mert be ment az ajtón.
mert voltak eltűnések.
mert volt háromszög felületű asztal spirálszőnyegen.
mert volt, hogy segített volna valakinek kijutni.
mert egyre több szempár figyelte.
mert egyre magasabbra jutott.
mert tudja milyen szemetcserélni.

mert.

mert.

.

Már megint sikerült akkora szart kavarnom, amiből nem tudom, hogy fogok kimászni.
 

A telefon könyvemet remegő kezek közt léptetve lassan rájövök, hogy nincs hova fordulnom, hogy azok a kevesek akiket esetleg tényleg hívhatnék, azkat pofátlanság lenne karácsonykor zaklatni, de máskor se hívnám őket, mert nem tudnék mit mondani. Összevissza habognék, vagy ha fölvennék, hát rögtön lecsapnám a telefont.

Nincs mondanivalóm.

Nincs semmim.

Ez nem üresség.
Ez annál sokkal kevesebb.

                                                                               A magányhoz is egyedül vagyok.

Azt mondtam, hogy soha többé nem fogok hátra nézni. Hogy, csak futni fogok mosolyogva előre, és bármi is történik, nem fogok megállni. Mert, ha megállnék, hát abban a pillanatban rám szakadna minden, dimenziók hasadnának milliófelé és megkezdődne az a zuhanás, aminek mind ismerjük ugyan a végét, de mégis más az, mint ha valóban vége van.Azt mondtam nem fog számítani, hogy túlléptem a határt, hogy elhagytam a barátokat, hogy mindent ami valaha számított magam mögött hagytam.

Hisz rohannom kell, ez az egyetlen esélyem a túlélésre, mert tudom, hogy a jövőben maradtak értékek.

De most olyan nehéz.. csak egyszer csak egyszer pillanthatnék hátra, de már akkor se lennél ott. és gyenge mód feladhatnám, és elkezdődhetne a zuhanás.. súlytalanság..hisz most gyorsulok, gyorsulok felfelé... de egyre nehezebb vagyok.

Néha már nem akar(ok) tovább menni.

Már túl rég futottam el magam mellett ahhoz, hogy itt legyek. És túl gyorsan futottam ahhoz, hogy utolérjen. És túl undorító a tudat, hogy nem ő jön utánam, hanem én cipelem magammal.

felőlem gyere, de egyszerűen... nem érdekelsz 2012.